identitás ⁽²⁾

Ha csak győzni akarsz, ne olvasd tovább!

A győzelem bár szükséges, de nem elegendő. Csupán egy eszköz. Ha céllá válik, ugyanazt a rendszert építed tovább, csak más zászlóval. Mert van egy naiv hit a magyar közéletben: hogy ha egyszer megbukik a NER, minden jóra fordul. Mintha a rendszer egy rosszul sikerült szoftverfrissítés lenne, amit elég visszaállítani a "demokratikus gyári beállításokra".

Kényelmes gondolat, de hamis.

A NER nem kizárólag egy politikai konstrukció. Nem csupán egy név, nem csupán egy párt, nem csupán egy ember. A NER egy működési modell. Központosított hatalom. Lojalitás, mint valuta. Állami újraelosztás mint fegyelmező eszköz. A "miénk" erkölcsi felmentése és az "övéik" démonizálása.
Ismerős?

Mert ha őszinték vagyunk,  A központosítás, a klientúraépítés és a politikai hűség jutalmazása nem 2010-ben született. A NER nem feltalálta ezt a logikát, hanem intézményesítette és tökélyre vitte. A probléma az, hogy ez nem is fog 2026-ban véget érni attól, hogy más áll a pulpituson. 
Ha csak annyit akarunk, hogy "most mi jövünk", akkor nincs miről beszélni. Akkor ez nem rendszerváltás, hanem hatalomátvétel. A játékszabály marad, csak a játékos cserélődik.

Ez az írás nem a NER leváltásáról szól. Az a minimum.
Ez az írás arról szól, hogy mihez kellene hozzányúlni ahhoz, hogy ne ugyanaz a politikai kultúra térjen vissza új arccal, új szlogenekkel, új erkölcsi önfelmentéssel.
Mert a legkényelmetlenebb kérdés nem az, hogy miért ilyen a rendszer.
Hanem az, hogy mi miatt tudott ilyen lenni.

Ha erre nincs válasz, akkor nincs rendszerváltás, csak új dekoráció a régi színpadon.

Mondták már neked, hogy "viselkedj normálisan" ?

Valószínűleg igen.
És ha belegondolsz ez az esetek nagy részében nem azt jelentette, hogy légy józan, vagy dönts bölcsen bizonyos helyzetekben - sokkal inkább azt, hogy "ne zavarj".
Ne tűnj ki. Ne beszélj hangosan, ne kérdezz túl sokat, ne bontsd meg a rendet és a csendet.
A "normális" így vált nyelvünk egyik legnépszerűbb kódjává és a hallgatás szinonimájává.

De ki dönti el, hogy mi a normális?

Elvégre önmagát mindenki normálisnak tartja, a másikat meg nem.
Ez van belénk nevelve, ez építi fel a tudatunk alapjait, már gyermekkorunk óta. 
Ha láttuk anyáinkat és apáinkat élni a teljesen hétköznapi életüket, akkor az lett a norma, ahogyan Ők viselkedtek. Ha a tanárunk megkövetelte a tiszteletet az iskolában és intőt adott a szájalásért, ezzel rendet téve, akkor az lett a norma. 

Így lettünk mind normálisak.