retorika

A propaganda ma már nem bizonyítékokkal dolgozik, hanem szereposztással.
Ha kell egy ellenség, előbb kinevezik, aztán megírják hozzá a történetet...

Jó gyermekkorom volt.

Habár nem volt mindig fenékig tejföl, meg kolbászból a kerítés, de mégis ki tudom ezt így mondani. Nem az ajándékok tömkelege, vagy a menőbbnél menőbb játékok tették jóvá, hanem például az, amikor kirándulás közben hiába kezdtem újra századszor is ugyanazt az idióta gyerekmondókát, édesanyám ugyanúgy énekelte velem, mintha először kezdtünk volna bele.

Mondták már neked, hogy "viselkedj normálisan" ?

Valószínűleg igen.
És ha belegondolsz ez az esetek nagy részében nem azt jelentette, hogy légy józan, vagy dönts bölcsen bizonyos helyzetekben - sokkal inkább azt, hogy "ne zavarj".
Ne tűnj ki. Ne beszélj hangosan, ne kérdezz túl sokat, ne bontsd meg a rendet és a csendet.
A "normális" így vált nyelvünk egyik legnépszerűbb kódjává és a hallgatás szinonimájává.

De ki dönti el, hogy mi a normális?

Elvégre önmagát mindenki normálisnak tartja, a másikat meg nem.
Ez van belénk nevelve, ez építi fel a tudatunk alapjait, már gyermekkorunk óta. 
Ha láttuk anyáinkat és apáinkat élni a teljesen hétköznapi életüket, akkor az lett a norma, ahogyan Ők viselkedtek. Ha a tanárunk megkövetelte a tiszteletet az iskolában és intőt adott a szájalásért, ezzel rendet téve, akkor az lett a norma. 

Így lettünk mind normálisak.