I. Kártevők
Van az a pont, amikor az ember már nem tudja, hogy szánakoznia vagy éppen hánynia kellene.
Nagy Feró, a "nemzet csótánya", az örök lázadó, az egykori rendszerellenes ikon, az október 23-án megrendezett Békemeneten megint megszólalt és ismét sikerült belemásznia a társadalmi pöcegödörbe.
"Ő csak kereste a pénzt ezzel, lányokat futtatott, a lányok is kerestek pénzt, mindenki jól járt, nem?"
- mondta a Szőlő utcai ügy kapcsán. (Telex)
Nem. Nem járt mindenki jól.
Azok a fiatalok nem "kerestek", hanem el lettek adva.
A szex itt nem a közös beleegyezésen alapult, hanem a kizsákmányoláson.
De hát mit várunk egy olyan országban, ahol a "nemzeti idol" már régen nem a gitárját rázza, hanem a kisebbségi komplexusban szenvedő hatalom mikropéniszét?
I. Amikor még valódi templomokban térdeltek az emberek
Régen a szekták legalább őszinték voltak.
Volt próféta, bor, kígyó, meg végítélet.
Az emberek a megváltásért adták oda a vagyonukat, a gyereküket, néha az életüket is.
Hitték, hogy ettől jobb lesz. Kegyesebb lesz az univerzum, vagy a nagy becsben tartott isteneik. Hitték, hogy kigyógyulnak a kórságaikból, túlélhetik az aktuális apokalipszist, bebocsátást nyerhetnek egy sokkal szebb és jobb túlvilági helyre, ahol kolbászból és szűz lányokból fonták a kerítést, ráadásul örök megváltás is jár a misebor mellé.
Mondták már neked, hogy "viselkedj normálisan" ?
Valószínűleg igen.
És ha belegondolsz ez az esetek nagy részében nem azt jelentette, hogy légy józan, vagy dönts bölcsen bizonyos helyzetekben - sokkal inkább azt, hogy "ne zavarj".
Ne tűnj ki. Ne beszélj hangosan, ne kérdezz túl sokat, ne bontsd meg a rendet és a csendet.
A "normális" így vált nyelvünk egyik legnépszerűbb kódjává és a hallgatás szinonimájává.
De ki dönti el, hogy mi a normális?
Elvégre önmagát mindenki normálisnak tartja, a másikat meg nem.
Ez van belénk nevelve, ez építi fel a tudatunk alapjait, már gyermekkorunk óta.
Ha láttuk anyáinkat és apáinkat élni a teljesen hétköznapi életüket, akkor az lett a norma, ahogyan Ők viselkedtek. Ha a tanárunk megkövetelte a tiszteletet az iskolában és intőt adott a szájalásért, ezzel rendet téve, akkor az lett a norma.
Így lettünk mind normálisak.
Szeretnék elmesélni valami jóval személyesebbet, mint amit a kedves olvasó eddig megszokhatott tőlem. Muszáj leírnom, mert évek óta a torkomban van, de valahogy eddig nem tudtam kiadni magamból. Eddig azt gondoltam, hogy ez nem tartozik senkire, hogy ez az én dolgom, hogy nekem kell egyedül megbirkóznom vele.