Johann Richárd

I. Amikor még valódi templomokban térdeltek az emberek

Régen a szekták legalább őszinték voltak.
Volt próféta, bor, kígyó, meg végítélet.
Az emberek a megváltásért adták oda a vagyonukat, a gyereküket, néha az életüket is.
Hitték, hogy ettől jobb lesz. Kegyesebb lesz az univerzum, vagy a nagy becsben tartott isteneik. Hitték, hogy kigyógyulnak a kórságaikból, túlélhetik az aktuális apokalipszist, bebocsátást nyerhetnek egy sokkal szebb és jobb túlvilági helyre, ahol kolbászból és szűz lányokból fonták a kerítést, ráadásul örök megváltás is jár a misebor mellé.

Mondták már neked, hogy "viselkedj normálisan" ?

Valószínűleg igen.
És ha belegondolsz ez az esetek nagy részében nem azt jelentette, hogy légy józan, vagy dönts bölcsen bizonyos helyzetekben - sokkal inkább azt, hogy "ne zavarj".
Ne tűnj ki. Ne beszélj hangosan, ne kérdezz túl sokat, ne bontsd meg a rendet és a csendet.
A "normális" így vált nyelvünk egyik legnépszerűbb kódjává és a hallgatás szinonimájává.

De ki dönti el, hogy mi a normális?

Elvégre önmagát mindenki normálisnak tartja, a másikat meg nem.
Ez van belénk nevelve, ez építi fel a tudatunk alapjait, már gyermekkorunk óta. 
Ha láttuk anyáinkat és apáinkat élni a teljesen hétköznapi életüket, akkor az lett a norma, ahogyan Ők viselkedtek. Ha a tanárunk megkövetelte a tiszteletet az iskolában és intőt adott a szájalásért, ezzel rendet téve, akkor az lett a norma. 

Így lettünk mind normálisak.

Szeretnék elmesélni valami jóval személyesebbet, mint amit a kedves olvasó eddig megszokhatott tőlem. Muszáj leírnom, mert évek óta a torkomban van, de valahogy eddig nem tudtam kiadni magamból. Eddig azt gondoltam, hogy ez nem tartozik senkire, hogy ez az én dolgom, hogy nekem kell egyedül megbirkóznom vele. 

Van valami perverz öröm abban, ahogyan a magyar média minden egyes nap szervírozza a híg fost. Bekapcsolod a tévét és máris szembe jön a nyomorpornó.
Síró nyugdíjas, penészes fal, kikapcsolt villany, „drámai helyzet”, amit a híradó úgy tálal, mintha ők most feltárták volna a társadalom nagy igazságát. Holnapra persze már el is felejtik, mert jön a következő sztori egy másik kizsigerelt, eladósodott, kitaszított emberről.
Ezeknek nem a megoldás számít, hanem a könnycsepp a kamerán.
Az RTL Híradó szalagon készíti a szívszaggató „emberi történeteket”, a TV2 meg a Tényekkel nyomja a pártpropagandát, ahol a hír annyit jelent: félj, retteg, gyűlölj és véletlenül se gondolkodj.

Van az a pont, amikor a szavak már nem elég hangosak. Amikor egy cinikus blogbejegyzés, egy ironikus odaszúrás vagy egy politikai hasonlat már nem tudja visszaadni azt a nyomást, amit a mellkasodban érzel. Én idáig jutottam: a zajba menekültem. Zajból kovácsoltam rendszert és rendszert bontok le zajjal.
Ez az én zeném.